Két hét múlva kezdődnek a 32. Szent György Napok 


A Gyermekek évében külön figyelmet fordít a kicsikre az idei városünnep. A 32. Szent György Napokra, amelynek ideje alatt zajlik a divízió 1/A jégkorong-világbajnokság is, április 24-e és május 11-e között kerül sor. Az idei koncepciót sajtótájékoztatón ismertette a Tamási Áron színház előcsarnokában Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, Knop Ildikó programkoordinátor,  Damian Diana, a Kónya Ádám Művelődési ház vezetője, Dancs Zsolt a fesztiválhétvége szervezője és Erdély András sajtószóvivő.

Sztakics Éva három részre osztotta a kulturális hét kínálatát.

– Megpróbáltuk lefödni a teljes romániai kultúrteret: külön figyelmet fordítottunk a helyi művészekre, előadókra, egy második kategóriát képviselnek az erdélyi magyar előadók, és természetesen szép számmal lesznek román művészek is, ezek beszervezésében  kiemelendő Popa Annamária, a román színház igazgatójának tevékenysége  – mondta Sztakics Éva. 

Az alpolgármester röviden összefoglalta a kulturális hét eseményeit és – egyebek mellett – kiemelte, hogy az április 24-ei nyitókoncertet adó Marin Constantin Madrigál Nemzeti Kamarakórus karnagya, Ungureanu Anna háromszéki származású, és ugyancsak itt született az együttes menedzsere, Emil Pantelimon is.

A Szent György Napok kulturális hetének teljes programja a részletekkel és a jegyárakkal a következő linken érhető el: https://bit.ly/42ojCDo.

Damian Diana, a Kónya Ádám Művelődési Ház vezetője elmondta: múlt péntektől lehet jegyeket váltani a 2025-ös városnapok kulturális rendezvényeire. A 32. Szent György Napok egyik fontos újdonsága, hogy a nézők bérletet is válthatnak kedvezményesebb, elérhetőbb áron a Kulturális hét néhány előadására. Ezek a következők:  április 26., 19 óra – Kolozsvári Állami Magyar Színház: Stuart Mária, május 5., 19 óra – Kubik Anna és Erdős Róbert: Szavak és hangok szimfóniája és május 6., 16 óra – Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós társulata: Az igazság gyertyái. Az előadásokra a Tamási Áron Színház nagytermében kerül sor. A három előadásra a bérlet ára 160 lejbe kerül. A bérletek megvásárlásával a nézők 60 lejt spórolhatnak. A bérletek gyors ütemben fogynak. 

A jegyeket online az eventim.ro  oldalon, vagy személyesen  a városi jegyirodában (Szabadság tér 1. szám) lehet beszerezni. Az iroda hétköznaponként 8 órakor nyit és hétfőtől szerdáig 16, csütörtökön 17, pénteken pedig 15 óráig tart nyitva. A diákok, nyugdíjasok és nagycsaládosok kedvezményes jegyeket kaphatnak, ezekhez kizárólag személyesen, a jegyirodában, a jogosultságot igazoló dokumentum felmutatásával lehet hozzájutni. A kedvezményes jegyek kerete (az összes férőhely 20 százaléka) kimerült a  nyitókoncertre, valamint  a marosvásárhelyi Tompa Miklós és a Kolozsvári Állami Színház előadásaira.

A gyerekek számára is számos előadással készülnek a szervezők. A Cimborák Bábszínház saját előadásokkal és vendégelőadásokkal is várja a közönséget. Összesen 10 produkciót tűztek műsorra, így a kicsiktől a nagyokig mindenki találhat kedvére valót. Két családi koncert is várja az érdeklődőket: 10 éves a Mózsikácska és pop-rock időutazós tankoncerten ismerkedhetnek a nagy slágerekkel a legkisebbek. A Cimborák Bábszínház előadásaira a jegyek 10 lejbe kerülnek, a vendégelőadásokra pedig 15 lejbe. A bábelőadások részletes programja, leírásokkal együtt megtalálható a honlapon.

Jövő héten indul a hivatalos jelentkezés a közélelmezési egységek számára, amelyet a Sepsiszentgyörgyi Vendéglátó Egységek Szövetsége bonyolít le. 

Hasonló számú jelentezőt tudunk fogadni, mint az elmúlt években, csak néhány hellyel bővült a vásár. Idén a versenytárgyalást a nyílt jelentkezés váltja fel, amely során a helyi vállalkozókat szeretnénk előnyben részesíteni – magyarázta Damian Diana. 

A kultúrház igazgatója hozzátette: hétfőtől elérhető lesz a helyek elfoglalásának szabályzata és a felhívás is a www.szentgyorgynapok.ro oldalon.

Dancs Zsolt, a főszínpadi programok felelőse bemutatta a fesztiválhétvége fellépőit: Május 9-én, pénteken 17 óra 45 perctől az US. (korábbi nevükön Slágerebbje) nyitja a sorozatot. A csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola növendékei Dobos Krisztina énektanárnő vezetésével, hat zenésszel és öt énekessel, óriási slágerekkel és saját dalokkal nyitják a bulit.  19 óra 30-tól a Vama lép színpadra, amelyet Tudor Chirilă (énekes, színész, a Vocea României zsűrijének tagja) alapított a Vama Veche 2016-os felbomlását követően. 21 óra 30 perctől Magyarország egyik legmenőbb együttese, a Youtube videomegosztón százmilliós nézettségű slágereket maga mögött tudó Valmar muzsikál. Nem mellékes, hogy Marics Peti, aki Valkusz Milán mellett a zenekar egyik alapítója, a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb közönségsikerű magyar filmjének, a Hogyan tudnék élni nélkülednek egyik kulcsszereplője – részletezte Dancs Zsolt. 

Május 10-én, szombaton 17 órától a Made in Sepsi Youth jelszó alatt fellépő helyi csapatok nyitják az estét , fellép a NeonHaze, Metro Line, PKW, Day by Day. 19 óra 30 perctől Diana Constantin, művésznevén Andia, a DJ Project szólistája következik, aki szintén tízmilliókban számolja a klipjei megtekintését, 21 órától a 15 éve alakult, Intim Torna Illegál  pörög. Az estét Robert Georgescu & White Dj Set zárja. A White Dj egyébként Nagy Szabolcsnak, a Sepsi Rádió műsorvezetőjének  „éjszakai neve”, amely alatt számos nemzetközi produkciónak készítette a zenei aláfestését. Robert Georgescuval együtt arra készülnek, hogy magyar, román és nemzetközi slágerek remixelt változatával igazi utcabált szervezzenek.  

Május 11-én, vasárnap 17 óra 30 perctől a Nyugat-Európában legtöbbet turnézó erdélyi együttes, a Selfish Murphy lép színpadra, 19 órától a mindenkit is parodizálni tudó Irigy Hónaljmirigy játszik, 21 óra 15 perctől, a sztárfellépő, a Volaréval, Bamboleóval és más, fülbemászó és könnyen énekelhető dalaikkal a világ összes slágerlistáját megjárt, Katalóniából indult, a családi muzsikus hagyományokat apáról fiúra ápoló, francia Gipsy Kings ad koncertet a 22 óra 50 perckor kezdődő tűzijáték előtt.

Knop Ildikó programkoordinátor kifejtette, hogy megtartották a bevált struktúrát: a Kulturális hét és a főszínpadi koncertek mellett lesz kézműves vásár, borudvar, gyermekváros, civil sétány, utcazene-fesztivál, és helyiek lépnek fel a közösségi színpadon. A fiatalok bázisa az egykori dohánygyár udvarán lesz, a közösségi színpad az 1956-os parkban marad, az eseménysorozatot tűzijáték zárja. 

– Figyelembe vettük a tavalyi visszajelzéseket, eszerint alakítottuk a városünnep különböző tereit. A volt Bodok szálló parkolójából indul a civil sétány, ahol nem kormányzati szervezeteknek biztosítunk ingyenes bemutatkozási lehetőséget, sőt helyi vállalkozókat is várunk, akik nem árulhatják, de bemutathatják termékeiket, szolgáltatásaikat – mondta a programkoordinátor.

A civil sétányra hétfőtől lehet jelentkezni, a feltételek és szabályzat elérhető lesz a városnapok honlapján.

A kézműves vásárra több mint kétszázan jelentkeztek, ezekből körülbelül 180-an rakodhatnak majd ki a Kós Károly utcában, a Mikes Kelemen Elméleti Líceumtól a Dohánygyárig tartó szakaszon. A korábbi tapasztalatokra építve ide pihenőhelyeket, az alsó végére pedig egy lacikonyhát is telepítenek.

A Borudvar, a tavalyihoz hasonlóan, a Székely Nemzeti Múzeum közvetlen szomszédságában, a Romudvarban kap helyet, idén még nagyobb felületen és színesebb lesz a kínálat a közélelmezést illetően is.

A Közösségi színpad az 1956-os parkban marad, érdemes megjegyezni, hogy idén szombat délutánra visszatér a befogadó szellemiségéről ismert Outsider Music Fest.

Lesz Gyermekváros, amely idén a (nem csak hagyományos) mesterségek tematikájára épül, különböző programok, foglalkozások lesznek  az Erzsébet parkban és a múzeumkertben. Szintén visszajelzés alapján az idei nyitvatartási programot egy órával hosszabbra tervezik. 

Működni fog idén is az egykori dohánygyár udvarán az ifjúság bázisa, The Base, a fiatal szervezők színes programkínálattal, előadásokkal, beszélgetésekkel és koncertekkel készülnek.

Ugyancsak az egykori Dohánygyárban, a Szent György Napok alatt nyílik meg az Európai Kulturális Projektek Központja.

Folyamatosan frissül és bővül az esemény honlapja, a   www.szentgyorgynapok.ro, amelyen részletes leírást olvashatnak az egyes előadásokról, illetve háttér információkhoz juthatnak a fellépőket illetően,  és további részleteket lehet megtudni városnapok Facebook, és Instagram oldaláról is.