Idén a Gyermekváros a mesterségeket, mind a hagyományos, mind a modernkori szakmákat hozza közelebb a gyerekekhez. Az Erzsébet Park marad a mozgalmas, teret igénylő foglalkozások helyszíne. A csendes foglalkozásokra idén is a Székely Nemzeti Múzeum kertjében kerül sor, a jurták is itt kapnak majd helyet. Az előző évekhez képest változás, hogy az egyik jurta a kisbabás anyukák és gyermekek számára lesz kialakítva, a baba-mama jurtában a kicsik ellátására alkalmas pihenő tér várja a látogatókat.
A programkínálat a 0-14 éves korú gyermekeket, fiatalokat célozza meg, amelyek idén is kütyümentesek, a kisebb gyermekek és szüleik közösen próbálhatják ki a tevékenységeket.
Újdonság, hogy átalakult a pontrendszer, a szervezők többféle jutalommal készülnek. A regisztrációs ponton egy 5/7 pecsét (0-8 éves korosztály 5 pont; 9-14 éves 7 pont) összegyűjtésére alkalmas kártyát kapnak a gyerekek. A pecséteket a szabadtéri játékokon való részvételért kapják, melyek a következők: társasjátékok, akadálypályák a tó körül a Máltai Szeretetszolgálat és Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetésével, Bugri népi fajátékok, Tega Rt. foglalkozásai, Gyulafehérvári Caritas foglalkozásai. Az pontok begyűjtésével jutalmat kapnak a gyerekek: a tiroli pályán csúszhatnak egy alkalommal vagy a Máltai Szeretetszolgálat sátránál arcfestést igényelhetnek. Szombaton a Caritas sátránál hajfonást kérhetnek, vagy makramé tárgyakat készíthetnek a cserkészeknél a ‘48-as emlékmű közelében. Amennyiben újabb 5/7 pecsétet tartalmazó kártyát sikerül felmutatniuk, újra jutalomba részesülnek.
Idén sem maradnak el a színházi és bábszínházi produkciók. Pénteken a Múzeumkert amfiteátrumában William Shakespeare: Szentivánéji álom című darabját mutatják be a Plugor Sándor Művészeti Líceum román dráma szakos diákjai. Szombaton a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című darabot az Udvarhelyi Bábműhely előadásában láthatja a közösngé, illetve vasárnap a Három nyulak – Zelk Zoltán A Három nyúl című verse alapján született zenés játék – óvodások és kisiskolások számára a KŐszínház – Független társulás produkciója lesz megtekinthető.
A Múzeumkert udvarán zajlanak majd a mesterség bemutatók, amelyek az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége közreműködésével valósulnak meg. Az Erzsébet Park program kínálatában idén is lesz kutyasimogató, örökbefogadási lehetőséggel, illetve érzékenyítő akadálypálya.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a szervezők fenntartják a programváltoztatás jogát.
Továbbá a gyermekváros területén a programok ideje alatt a szülők, kísérők felelőssége a gyermekek testi épségének megőrzése. A szervezők fenntartják a jogot a nem megfelelő magatartású személyek programokból való kizárására (pl. agresszív viselkedés, túlzott alkohol fogyasztás, trágár beszéd, stb.).
A szervezőket nem terheli felelősség az értéktárgyak elvesztése, ellopása vagy rongálódása esetén, illetve az elháríthatatlan külső okok (vis major) esetén.
Megkérünk minden kedves résztvevőt, hogy a tisztaságra vigyázzon és tartsa szem előtt, hogy a múzeum megújult kertjében ritka és védett növények kaptak helyet, ezek védelmére fordítsanak kiemelt figyelmet, illetve a múzeumkertben tilos a dohányzás.
Részletes program
Péntek, május 9.:
Múzeumkert
- 12:00–14:00 A Székely Nemzeti Múzeum múzeumpedagógusainak foglalkozása szervezett csoportok számára / Múzeum kerti kis épület
- 12:00–14:00 Zenebona – Interaktív zeneóra Deák Kincső és Székely Mónika vezetésével, szervezett csoportok számára. A Művészeti Népiskola programja / Céhesjurta
- 12:00–15:00 ,,Hej tulipán, tulipán…” – Interaktív népi kézműves/zenés foglalkozás – Haszmann Gabriella és Nagy Adél vezetésével szervezett csoportok számára / Könyves jurta
- 14:00–17:00 Kötélverés, gyöngy karkötő készítés. Kézműves foglalkozás a Guzsalyas Alapítvány munkatársainak vezetésével / Kézműves Platz
- 15:00–16:00 William Shakespeare: Szentivánéji álom – a Plugor Sándor Művészeti Líceum román dráma szakos diákjainak előadása / román nyelven / 6-14 éves korosztály / Múzeumkert amfiteátrum
- 15:00–18:00 Agyagozás – Kézműves foglalkozás a Guzsalyas Alapítvány munkatársainak vezetésével/ Kézműves Platz
- 15:00–18:00 Hagyományos mesterség bemutató – Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége – EKESZ támogatásával / Céhes jurta
- 16:00–17:00 Mesterségem címere: a könyv – interaktív olvasásnépszerűsítés és ehhez tartozó kézműves tevékenységek – Bod Péter Megyei Könyvtár programja / Könyves jurta
- 17:00–18:00 Mondókázó Dombay Imolával. 0-3 éveseknek ajánlott/ Múzeumkert amfiteátrum
Erzsébet Park
- 13:00–18:00 Tiroli pálya a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálattal. Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot. / Gomba körül
- 13:00–18:00 Makramé készítő műhely – Boros Erika vezetésével: Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot / ‘48-as emlékmű körül
Szombat, május 10.:
Múzeumkert
- 10:00–11:00 Közös piknik a szervezőknek, önkénteseknek / Múzeumkert felső udvara
- 11:00–12:00 Lepke te kedves! – Kolcsár Linda és Pásztori Rebeka Waldorf óvónők vezetésével. 3-6 éveseknek ajánlott / Céhes Jurta
- 11:00–15:00 Mesterségem címere: a könyv – interaktív olvasásnépszerűsítés és ehhez tartozó kézműves tevékenységek – Bod Péter Megyei Könyvtár programja / Könyves jurta
- 11:00–14:00 Szövés, könyvjelző készítés – Guzsalyas Alapítvány munkatársainak vezetésével / Kézműves Platz
- 12:00–13:00 Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai – Udvarhelyi Bábműhely – bábelőadás / 3-8 éves korosztály / Múzeumkert amfiteátrum
- 12:00–13:00 Körte süni készítés – kreatív foglalkozás a Tiniséf kosarából – Csucsi Antal vezetésével, A Művészeti és Népiskola programja, 5-10 éves korosztály 12 fős csoportok számára / Céhesjurta
- 14:00–18:00 Vesszőfonás, mécsestartó készítés Guzsalyas Alapítvány munkatársainak vezetésével / Kézműves Platz
- 14:00–17:00 Virágkoszorú / virág fejdísz készítő műhely – Jánosi Ágnes vezetésével / A Művészeti és Népiskola programja / Céhes Jurta
- 15:00–18:00 Hagyományos mesterség bemutató – Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége – EKESZ támogatásával / Céhes jurta
- 16:00–17:00 Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai – Udvarhelyi Bábműhely – bábelőadás / 3-8 éves korosztály/ Múzeumkert amfiteátrum
Erzsébet park
- 10:00–18:00 Tiroli pálya a Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálattal. Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot. / Gomba körül
- 11:00–18:00 Ügyességi, edukatív és készségfejlesztő játékok a Gyulafehérvári Caritas vezetésével / Caritas sátor
- 12:00–15:00 Kutyasimogató és örökbefogadás. A Tega Rt. programja / Tega sátor
- 11:00–16:00 Makramé készítő műhely – Boros Erika vezetésével: Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot / ‘48-as emlékmű körül
- 12:00–13:00 Ismerjük meg hagyományainkat – felfedezve a népi mesterségeket lóti -futi/ Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
- 13:00–16:00 Érzékenyítő akadálypálya / Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
- 15:00–16:00 Ismerjük meg hagyományainkat – felfedezve a népi mesterségeket lóti -futi/ Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
Vasárnap, május 11.:
Múzeumkert
- 11:00–12:00 Mondókázó Dombay Imolával. 0-3 éveseknek ajánlott / Múzeumkert amfiteátrum
- 11:00–17:00 Nemezelés, játékszer készítés. Kézműves foglalkozás a Guzsalyas Alapítvány munkatársainak vezetésével/ Kézműves Platz
- 11:00–15:00 Mesterségem címere: a könyv – interaktív olvasásnépszerűsítés és ehhez tartozó kézműves tevékenységek – Bod Péter Megyei Könyvtár programja / Könyves jurta
- 11:00–11:40 Dúdolj velem! – színházi előadás kicsiknek és még kisebbeknek, 0-6 éves korosztály, KŐszínház – Független társulás produkciója / Céhes Jurta
- 14:00–15:00 Ioana Costea kétnyelvű interaktív foglalkozása / Múzeumkert amfiteátrum
- 14:00–18:00 Gyöngyfűzés – állatka készítés, kötélverés – Kézműves foglalkozás Guzsalyas Alapítvány munkatársaival / Kézműves Platz
- 15:00–18:00 Hagyományos mesterség bemutató – Az Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége – EKESZ támogatásával / Könyves jurta
- 16:00–17:00 Három nyulak – Zelk Zoltán A Három nyúl című verse alapján született zenés játék – óvodások és kisiskolások számára. A KŐszínház – Független társulás produkciója / Múzeumkert amfiteátrum
- 17:00–18:00 Dúdolj velem! – színházi előadás kicsiknek és még kisebbeknek, 0-6 éves korosztály, KŐszínház – Független társulás produkciója/ Céhes Jurta
Erzsébet park
- 12:00–15:00 Kutyasimogató és örökbefogadás. A Tega Rt. programja / Tega sátor
- 12:00–13:00 Ismerjük meg hagyományainkat – felfedezve a népi mesterségeket lóti -futi/ Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
- 15:00–16:00 Ismerjük meg hagyományainkat – felfedezve a népi mesterségeket lóti -futi/ Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
Állandó programok az Erzsébet Parkban: a könyvtár előtti lépcsőtől (48-as emlékmű) a játszótérig (a jurták idén a múzeumkertben lesznek)
Május 9.: 13:00-18:00
Május 10: 11:00-18:00
Május 11: 10:00-18:00
- Kézműves tevékenységek és ügyességi játékok – Máltai Szeretet Szolgálat sátra körül
- Arcfestés a Máltai Szeretetszolgálat sátrában. Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot / Málta sátor a gomba közelében
- Hajfonás – szombaton a Caritas sátránál. Az veheti igénybe, aki a foglalkozásokon való részvételért összegyűjt 5/7 pontot
- Bugri népi fajátékok / tó közelében a zöldövezeten
- Óriás kifestő / a könyvtárhoz vezető lépcső bal oldalán
- Szövés hulladék textilből / Tega sátor
- Akadálypálya ‘48-as emlékmű környékén – Romániai Magyar Cserkészszövetség vezetésével
- Interaktív játékok a Vadon Egyesülettel
Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház
Program koordinátor: Dáncsuj Annamária, Gáspár Anna-Mária
Partnerek: Székely Nemzeti Múzeum, Máltai Szeretetszolgálat, Romániai Magyar Cserkészszövetség, Művészeti Népiskola, Gyulafehérvári Caritas, Guzsalyas Alapítvány, Tega Rt. Kovászna Megyei Hegyimentő Közszolgálat, Bod Péter Megyei Könyvtár, Vadon Egyesület, Mozaik Decor, Lélek Egyesület, KŐszínház – Független Társulás, Udvarhelyi Bábműhely, Plugor Sándor Művészeti Líceum – román nyelvű dráma tagozat, Andrei Mureșanu Színház, Erdélyi Kézműves Egyesületek Szövetsége